2010. október 25., hétfő

Központi felvételi egy szülő nézőpontjából 4.

Elmentünk két iskolába nyílt napra. Mindkettő gimnázium. Emelt óraszámú angol nyelvi oktatás folyik mindkettőben, és azt hiszem, hogy Lackónak a nyelvi előkészítős évfolyam lenne a legmegfelelőbb, mivel 8 évi angoltanulás után kiválóan megy neki ez a nyelv. Azért gondolom ezt, mert egy olyan gyereknek, aki nagyon nem szeret tanulni, jót tenne egy „lazább” év, mielőtt beledobjuk a mélyvízbe. Egy olyan év lenne az első év, amikor sok-sok angolóra lesz, emellett pár másik tantárgy (magyar, matek stb.) szinten tartása folyik. Mindkét iskolában indul nyelvi előkészítő osztály. Az egyik iskolát azonban máris elvetettük, mert eléggé lepukkant, így ebből nekem az jön le, hogy nem nagyon figyelnek az iskola fejlesztésére. A másik egész jó hangulatú, világos – szóval szimpatikus. Igaz, kicsit messzebb van a lakóhelyünktől, de nem vészes.

2010. október 18., hétfő

Központi felvételi egy szülő nézőpontjából 3.

Lassan elkezdődnek a középiskolákban a nyílt napok. Vannak különféle szempontjaim, amelyek alapján kiválasztom, majd rangsorba állítom azokat az iskolákat, amelyeket szeretnénk meglátogatni. A legfontosabb természetesen a fiam érdeklődési köre, tehát az, hogy ő milyen középiskolában szeretne továbbtanulni. Sajnos alapvetően semmilyenben, mert közölte velem, hogy egyáltalán nem szeretne továbbtanulni. Ilyen ugye nincs. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy angol tagozatos iskolában tanul 8 éve, és kiválóan megy neki ez a nyelv, akkor ebből már ki lehet indulni. Az angol mellett az informatika érdekli még, így tehát ezt a két területet figyelembe véve keresünk iskolákat.

2010. október 11., hétfő

Központi felvételi egy szülő nézőpontjából 2.

Gőzerővel folyik a gyakorlás. Magyarból most főleg a szövegértést és a szövegalkotást gyakoroltatom a fiammal, egyrészt azért, mert ez a két legmagasabb pontértékű feladattípus a központi felvételin, másrészt pedig azért, mert elképesztő, hogy a mai gyerekek mennyire nem értik a szöveget és milyen borzalmasan fogalmaznak. Sokat kellene olvasni ugyebár, azzal bővíthető legjobban a szókincs és javítható a fogalmazási készség, de a számítógépezés és a nintendózás sokkal fontosabb Lackókámnak, mint hogy egy könyvet a kezébe vegyen. A matekos különtanárral is szépen haladnak, sok olyan feladat van az MRO HISTORIA-könyvben, amit már 7. osztályban tanult a gyerek, így azokat a feladattípusokat szokták gyakorolni.