2010. szeptember 7., kedd
Központi felvételi egy szülő nézőpontjából 1.
Nyolcadikos lett a gyermek. Nem örülünk ennek. Sem ő, sem én. Lackó fiam eddig is utált tanulni, de most, hogy közeleg a központi felvételi és még „rá is kell dolgozni”: ez teljesen kiborítja őt. Ő meg engem. Már hetedik osztály elejétől „gyúrunk” a magyar központi felvételire is, és a matekra is. A magyart én gyakorolom vele, a matekot különtanárra bíztam, mert „síkhülye” vagyok hozzá. Remek feladatsorokat találtunk az MRO HISTORIA Könyvkiadó könyveiben. Úgy látom, hogy ennek a kiadónak a kiadványaiból szuper jól fel lehet készülni, mert matekból és magyarból is több központi felvételire felkészítő kiadványuk van. Hetedikben már megcsináltattam a fiammal magyarból Szabó Ágnes Középiskolai magyar felvételi feladatsorok II. című könyvét, a matektanár pedig Szilágyi Péterné Középiskolai matematika felvételi feladatsorok című könyvéből gyakorolta a gyerekkel azokat a feladattípusokat, amelyek már hetedikben érthetőek voltak számára. Mindkét könyvben 15-15 feladatsor található, és a könyv végén benne vannak a javítókulcsok is, amiket természetesen kitéptem, nehogy Lackó fiamnak kreatív ötletei támadjanak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne „kipuskázással” lerövidíteni a gyakorlásra szánt időt, és ezáltal jól megnövelni a játékidőt…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése