A központi felvételi eredményét (amit magyarból és matekból írnak a tanulók) manapság már a legtöbb iskola beszámítja az általános felvételi eljáráskor, tehát mindenképpen érdemes megírnia a gyereknek, mert ha például 4 olyan iskolát jelöl majd meg, ahol nem kérik, de csak egyetlenegy olyat, ahol kérik, akkor arra a helyre már esélye sem lesz bekerülni. Általában a következőképpen alakul a felvételiző gyerek pontszáma:
- 50%-ban számít a központi írásbeli felvételi eredménye;
- 25%-ban az iskolai bizonyítványában félévkor és év végén szerzett jegyei (iskolánként változó, hogy mely tantárgyakat és mely időszakokat nézik – valahol például a 7. év végi és a 8. félévi jegyek számítanak, de olyan iskola is van, ahol már a 7. félévi eredményeket is nézik);
- a maradék 25% pedig a 2011. február–márciusi szóbeli felvételi elbeszélgetés eredményét teszi ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése