2010. december 13., hétfő
Központi felvételi egy szülő nézőpontjából 11.
A központi felvételit 2011. január 22-én 10 órától fogják írni a 8. osztályosok. A vizsga két részből áll: először a magyart írják majd meg, ami 10 feladatból áll, és 45 percig írhatják. Fontos, hogy a feladatok között mindig van szövegalkotási feladat. A szövegalkotás tulajdonképpen fogalmazás, általában 10–15 mondatosnak kell lennie. A fogalmazás megírására legalább 10-15 percet érdemes szánni, mert a feladatsorban ez a feladattípus éri a legtöbb pontot. A másik magas pontértékű feladattípus a szövegértés. Erre is több időt kell szánni, mert a szöveget el kell olvasni, meg kell érteni, majd válaszolni kell a vele kapcsolatos kérdésekre. Már gyakorláskor érdemes rászoktatni a gyereket, hogy tartsa be a 45 perces időkeretet, mert sok múlik azon, hogy be tudja-e fejezni időben a feladatlapot.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése