Ha még nem tudta eldönteni, melyik középiskola, vagy általános iskola lenne a megfelelő gyermeke számára, itt egy szülői vélemény a szegedi Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményről.
"... A Táltos Iskolában megismert pedagógiai munka nemcsak beváltotta a hozzáfűzött reményeinket, hanem visszaadta az oktatásba vetetett hitünket. Az itt folyó nevelőmunka nem varázslat, hanem igazi, klasszikus tanítás, úgymint magyarázat, gyakorlás, bevésés és visszakérdezés, mindez barátságos és oldott hangulatban. Sok más helyen mégis a gyakorlás és bevésés valahogy kimarad ebből a tanítási folyamatból, megnehezítve ezzel mind a gyermek, mind pedig a szülő dolgát, sőt néha meg is szégyeníti őket. Csodálkozunk, ha ezek után sokaknak megy el a kedve a tanulástól?
Kislányunk ebben az iskolában visszakapta a tanárokba vetett feltétel nélküli bizalmát, napjai felszabadultan, szorongás nélkül és örömben telnek. Tanulmányi felkészítésével meg vagyok elégedve. Szorgalmasan és örömmel tanul. A közösen szervezett értékes programok a gyermekek számára élvezhetők és tanulságosak. A családias hangulat és környezet, a kiváló képzés, a túlzásoktól való mentesség és a pedagógusok türelmes, szerető figyelme teszi különlegessé számunkra ezt az iskolát a szegedi középiskolák palettáján.
Az iskola gyermekközpontúsága beváltotta reményeinket, örülünk, hogy lányunk nevelését az Önök intézetére bíztuk.
Dr. Ónodi János és Dr. Papp Andrea
szülők"
Forrás: www.taltos-iskola.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése